Figyelmeztetés: ha éhes vagy, vagy épp eszegetsz, ezt az írást most ne olvasd el!
Ha fellengzősen akarok fogalmazni, akkor egy 'konferenciára' mentem aznap, bár én inkább a szerényebb „rendezvény” kifejezéssel élnék, tekintve, hogy 20 fő körüli lehetett a létszám. Mindazonáltal a szervezők komolyan vették feladatukat, és programfüzetet is készítettek az egynapos konferenciához. Ebben a programban a szokásos előadások, és szünetek mellett szerepelt egy rejtélyes szekció, mely a ’Meglepetés’ nevet kapta és úgy egyórás periódust foglalt le. Az ember - de legalábbis én.. - a meglepetés szót hallva valami pozitívumra, valami jó dologra gondolna.. Annyi biztos, hogy amit kaptunk, az meglepett…
A rendezvényt egy csinos kis teremben tartották. Az eligazítás és a szünetek idején pedig egy dekoratív, impozáns előtérben ténferegtünk, és nézelődtünk. Néznivaló volt bőven, ugyanis a polcokon, üvegfallal védve mindenféle ismeretlen termékek sorakoztak: kozmetikumok, italok, csecsebecsék. Ekkor még azt hittük, mindez csak a dekoráció része, nem vettük komolyan, hogy mindez nagyon is tudatos marketing stratégia része..
És eljött a „Meglepetés” ideje… Első csalódásom az volt, hogy ennek a bizonyos ’meglepi’nek semmi köze nem volt konferenciánk témájához. Kiderült, hogy úgy sikerült megcsípni ezt a komfortos kis helyszínt szervezőinknek, hogy cserébe az itteniek tartottak számunkra egy kis termékbemutatót. A termékről a következőket mondták el: alapja ez tengeren túlról hozott különleges növény (hívjuk „Nocsak”-nak), aminek hatóanyaga A-tól Z-ig a test minden egyes porcikájára jótékony hatással van. Mindent gyógyít, mindent legyőz, mindent megerősít… Épp csak hogy a „csodaszer” szót nem használta senki. Példálóztak néhány hazai celebbel, akik ezt fogyasztják, és lám milyen jó erőben vannak, egészségesek, sikeresek!.. De kiderült, hogy hatékony a hajhullástól kezdve a csonttörésen át, fogyásra, dohányzásról való leszokásra, görcsökre, izomfájdalmakra, szemfájdalomra; felnőttnek, gyereknek, háziállatnak: szóval mindenkinek, mindenre.. Már ekkor pont kezdett bezsibbadni a kis agyam, amikor szóba kerültek a hátrányok. Bár az első „hátrányt”: az árat, ők szinte előnyként konstatálták. Hiszen az, hogy egy pár decis üvegcse máris tízezer forint fölött volt, és egy hónapig sem tart ki; az ne tévesszen meg senkit, hiszen cserébe az egészséget kapjuk, az pedig minden pénzt megér..
A második „hátrány”ra már valamivel komolyabban felhívták figyelmünket, mintegy megelőző jelleggel. Közölték, hogy mivel ilyen módfelett egészséges, így hát ne várjunk tőle túl jó ízt, elsőre kicsit kellemetlennek tűnhet majd. Betessékeltek minket egy zsúfolt kis szobába, ahol már várt a terülj-terülj asztalka, merthogy a kóstolóra is hivatalosak voltunk. Én ekkor még – ha nem is lelkesen, de – mit sem sejtve léptem be a szobába.
Az asztalkán ici-pici poharakban barna, csokoládélikőrre emlékeztető sűrű folyadék volt: maga a „Nocsak”. Megtudtuk, hogy a Nocsakot többféle kiszerelésben és több ízben is forgalmazzák. A legsötétebb volt a 100%-os, vagyis az „eredeti”. Sorakoztak még világosabb itókák is, ezek különböző gyümölcslevekkel lettek felhígítva a jobb ízvilág érdekében. A kis poharak árnyalat szerint lettek felsorakoztatva: balról az igazi Nocsak, jobbra pedig az egyre enyhébbek. Azt kérték, a teszteléshez is ezt a rendszert kövessük. Így tehát hetykén felkaptam egy sötétbarna löttyöt, melyről ismét csak a csokilikőrre asszociáltam, de próbáltam elvonatkoztatni, és nem valami finom édeskés ízt várni. Ahogy számhoz egyre közelebb emeltem a kis poharat, hirtelen olyan intenzív bűz csapta meg az orromat, hogy azt hittem, mentem elájulok. Hetek óta romlott ételre, oszló hullára, ürülék szagára emlékeztető egyveleg volt, méghozzá több mint gyomorforgató módon. Ekkor egyből be is ijedtem, és leeresztettem a poharat (gondoltam, valahogy el mis-másolom a dolgot), de rá kellett jönnöm, hogy ezt nem úszhatom meg ilyen könnyen. Kicsiny csapatunkat könnyedén szemmel tartották a ’Nocsakisták’, a biztonság kedvéért a szabadságot jelentő ajtót is elállták, és meredve nézték, hogy mindenki felhajtsa az első pohárka tartalmát. Nem volt mit tenni, számhoz emeltem, és egy szuszra felhajtottam az italt. A vészjósló szag bizony beváltotta a gyanúmat. Életemben olyan rossz ízt nem éreztem: mintha moslékban áztatott rothadó állattetemet és hányást nyeltem volna.. A korty kétszer jött föl, és kénytelen voltam mindkétszer visszanyelni, hogy hát csak ne hányjam már össze az amúgy is levegőtlen, szűkös kis helyiséget. De abban a pillanatban én lefagytam. Percekig mozdulni sem bírtam az undortól. Álltam kimerevedve, mint Jockey Ewing a Dallas részek végén, kezemben tartottam a kis poharat és próbáltam nem elájulni. A háttérben észleltem, hogy a szervezők ugratnak és cikiznek, hogy „lám az az ifjúhölgy nagyon elalélt a Nocsaktól”. Mikor látták, hogy komolyan rosszul vagyok, mondták, hogy ugyan, dobjam el nyugodtan azt a poharat, és igyak egy gyümölcsösebb verziót. Én azonban meg voltam kövülve: még annyira sem tudtam összeszedni magam, hogy kidobjam az undok kis poharamat. Teltek a percek és én csak álltam mozdulatlan, gyűjtöttem az erőt. Lassan aztán újra meg tudtam moccanni, és kezdtem érzékelni a környezetemet. Mindenki fanyalogva iszogatta a nedűt, de annyira senkit nem terített le, mint engem.. Lassan eleresztettem a poharat, kidobtam és végre éreztem egy kis megkönnyebbülést. Ezt azonban a vendéglátóink bíztatásnak vették, és tukmálni kezdték a hígabb italokat is. Óvatosan hátráltam és udvariasan próbáltam elutasítani az újabb adagot, de nem volt menekvés. Azt kérték, legalább a legüdítőbb lőrét kóstoljam még meg, majd meglátom, mennyivel finomabb!.. A „finom” szó említésétől felment bennem a pumpa. Perelni akartam, ordítani, csapkodni és kikérni magamnak és az egész gasztronómiának ezt a sértést, hogy ezzel a borzalommal akár csak egy lapon merik említeni a „finom” szót, - de magamban háromig számoltam és igyekeztem jó képet vágni a dologhoz. Elszántan nyúltam a megrendítő világosbarna trutyiért, és hirtelen, egyenesen dacosan kiittam azt is: szabadságom zálogát. Újra átéreztem a rothadó szennyvíz ízét-szagát, bár ezúttal valóban egy hangyányival szolidabb volt az élmény. Hátat fordítottam az asztalnak és hajthatatlanul indultam a kijárat felé. Ha kínáltak is tovább, én már csak arra összpontosítottam, hogy elérjem a kijáratot és megszabaduljak a Nocsaktól.
Az egészség sok mindent megér, de ezt az undormányt nem. Nemhogy sosem adnék ki érte ezer forintokat, de ha kényszerítenének, se mennék többet a Nocsak egyméteres bűv körén belül. Akkor inkább maradok egészségtelen, de boldog ember..
Utolsó kommentek