A reggeli kávémat kortyolva kinéztem az ablakon. Minden a szokásos: jön a busz, megy a troli, a színskála legkülönbözőbb elemeit felvonultatva villannak fel és tűnnek tova az autók. Kutyasétáltató idősek, iskolába igyekvő gyerekek, iskola felé korántsem igyekvő fiatalok váltják egymást. Bár a szereplők változnak, valahogy minden olyan állandó, szervezett iramban halad.
Egy teljesen átlagos megjelenésű férfi közelít szemből a zebrán, komótosan tekerve kerékpárját. Ahogy átér a házunk előtti járdára, eltűnik a tömb előtt álló terjedelmes fa lombja alatt. Míg várom, hogy újra feltűnjön a lomb takarásából, elgondolkodom. Mit is akartam megnézni rajta? Vagy mi keltette fel a figyelmemet? Hisz’ az egyetlen, amit megjegyeztem róla, hogy teljesen átlagos külsejű volt. Valami régi szabású sapka volt a fejére húzva, sötét kabátban, kopottas nadrágban ült a járgányán: ennyi, semmi több nem maradt meg bennem.
Mégis várok, lesem, hogy újra feltűnjön az idegen. De vajon mit várok, mi történhet ez alatt? Talán néhány másodperc múlva már nem ugyanazt fogom látni? Ez idő alatt átmegy valamiféle metamorfózison és kisfiúként, ’neadjisten’ kislányként vagy nevetséges mellénybe öltöztetett kiskutyaként folytatja útját? Vagy harmadmagával jelenik meg, és ’bekávézott’ mámoromban majd találgathatom, miért látok többet belőle, és ki az eredeti, és miért látom hasonmásait?... Lehet, hogy újra felbukkanván ugyanaz marad majd, csak én fogom másnak látni? Talán a tény, hogy megvárom új felbukkanását, befolyásolja saját benyomásaimat, és ’csakazértis’ meg akarok látni benne valami különöset?..
Persze történhet más, egészen átlagos, hétköznapi dolog is. Lehet, hogy az illető irányt vált, és a lomb túloldalán fog feltűnni, hogy tőlem egyre csak távolodjon, és sose tudjam meg, mire is figyeltem fel. De az is lehet, hogy az illető leszáll biciklijéről és útját gyalog folytatja a következő zebráig. Vagy éppen itt érkezett el céljához, mert a tömbünk aljában lévő rövidáru-üzletbe igyekezett… Lehet, hogy hiába várom felbukkanását, mert ő a ház egyik lakója, aki elégedett tér haza hajlékába, míg bennem csak reménytelen megoldatlan kérdéseket hagy?!
Persze ha a ház előtt nem állna a terebélyes fa, és ő nem tűnt volna el mögötte erre a pár pillanatra, akkor valószínűleg a másodperc töredékéig méltattam volna csak figyelemre. Lenyeltem volna az utolsó kortyomat a függést okozó feketéből, és elfordulok. A puszta tény: hogy csak úgy haladhatott volna tova, hogy látom, megnyugtatóan érdektelen lett volna.
Ahogy a férfiak mondják: a kevesebb ruhadarab olykor izgatóbb, mint a semmi. Az, hogy egy kicsit titokzatos valami, az már egyből érdekes és érdemes lesz a figyelemre?! Más szóval: tényleg pusztán azért vártam és akartam valamit látni egy hétköznapi megjelenésű ötvenes férfin, mert egy pillanatra minden bizonytalanná vált?.. Avagy a bűvös lombtól igazán vártam a csodát, a látomást, a mindent megváltoztató hatást?
Mindeme gondolatok, egymást kergetve persze egy szemvillanás alatt merültek fel és tűntek el, épp csak addig tartott az egész, míg néhány komótos mozdulattal továbbhaladt az idegen: ugyanazzal a jelentéktelen megjelenésével, ahogy feltűnt előttem. Valószínűleg szükségünk van a megváltás reményét hordozó csodalombokra. Mert egy-egy misztikus pillanat, egy-egy láthatatlan jelenet adja a reményt arra, hogy a mai napon történik valami, hogy az átlagos menetrendből kizökkenve megtörténjen a megfoghatatlan nem várt ’valami’. Lehet, hogy nincs is szükség a csodára. Csak a tudatra, hogy nem tudjuk, mi minden történhet a fa alatt.
Utolsó kommentek