Történt egyszer, hogy egy gimis osztály kirándulásra ment. Az ifjoncok a kirándulástól jó kis kalandokat, emlékezetes sztorikat, kalamajkákat vártak. Örültek, hogy végre nem kell jókislánynak/-fiúnak lenni, hanem kitombolhatják magukat.. Már csak azért is, mert a csapat amúgy igenis jóeszű rendes fiatalokból állt, akiknek voltak jó kis álmaik, terveik; szóval nem amolyan sokat megélt, züllött rosszarcú huligánokat kell elképzelni.
A célállomás a Balaton partja volt, bár a történet szempontjából akármi is lehetett volna :D Miután a csapat megérkezett és nappal még megtette a „kötelező múzeum-túrát” jöhetett a készülődés az estére.
Mikor Gida belépett a szobába, meglepő látvány fogadta: két – egyébként jól szituált, eddig csendes-rendes – barátnéja: Cserivirág és Irón épp bőszen nyakalt holmi borocskát. Gidát meglepte a szitu, azt se tudta, honnan kerülhetett elő az itóka, de gondolta, ő is megkóstolja a biztonság kedvéért. A kóstolás olyan jól sikerült, hogy később igazi kihívásnak bizonyult a házi „Ki tud a legegyenesebben menni?”- verseny.
Mindeközben zajlottak az események: a többiek sem ültek kártyázgatva, szotyit majszolva.. Egy ablak kitört (melyet - akkor úgy tűnt, hogy nagyon hitelesen - pótoltak egy odapasszírozott nagypárnával), egy fényképezőnek lába kélt, és befogadtak a csapatba egy óriási kövér patkányt: Bebét. (Bebét valójában senki sem látta, de neszt hallott a valaki, amit egyből egy állatnak tudtak be, akit onnantól kezdve lelkesen etettek kis, földön hagyott falatokkal a lányok).
Gida is jött- ment, próbálta követni az eseményeket, és egyszeriben megint a korábbihoz hasonló meglepő látványban volt része. Irón és Cserivirág immár túlontúl jó hangulatban dőltek-mentek, a társaságukban egy kisebb üveg vodkával. (Hogy ezek az italok honnan, kitől kerültek elő, az egyébként rejtély; valami huncut terülj-terülj asztal lehetett a háttérben)..
Gida felismerte a helyzet komolyságát: ennek a fele se tréfa, jobb lesz odafigyelni a barátnőkre, nehogy még utóbb valakinek valami baja essen. Gida önfeláldozósága odáig terjedt, hogy hősiesen elfogyasztotta a maradék vodkát, hogy a másik két lánynak már ne juthasson belőle. Gida ezt követően egy új dimenzióba került, melyből emlékei másnap is csak részletekben, homályosan tértek vissza.
Az elfogyasztott alkoholmennyiség hatására persze beindult a fecsegőkéje, és úton-útfélen magyarázott mindenkinek. De még ez sem volt egyszerű, ugyanis a kirándulást megelőző napon Gida besegített egy kis szöveg-gépelésben, mely valahogy hosszúra nyúlt, és rendesen lezsibbasztotta a lány agyát. Minek következtében, kótyagos agya elkezdte kutyulni a jelen történéseket az előző este hosszú gépelős óráival, Gida pedig elkezdett „legépelős-nyelven” beszélni..
Így jöhetett többek között az „Úristen, te meg mit ittál?” kérdésre a következő válasz: „bor szóköz vodka enter”.
Gida azonban még így is precizitásra törekedett, nem feledkezett meg az írásjelek, nagybetűk elmondásáról sem, sőt a nehezebb (na jó, szóval akkor éppen nehezebbnek tűnő) szavakat le is betűzte meglepett közönségének.
Gida közben el-eltűnt a színről, legközelebb akkor lehetett hallani róla, mikor a mellékhelyiségből magyarázott (kiabált) kifelé bőszen, hogy ő biza beszorult. Bár egykettőre ott volt a segítség, Gidának semmi kedve sem volt megvárni (nehogy lemaradjon valami jó kis történésről), és gondolta, újabb hőstettre szánja el magát: simán kimászik ő a wc-ajtó tetején. Így is lett: wc-re felállni, ja igen, előbb hajtsuk le a tetejét, wc-papír tartó: a legjobb lépcső, hopp letört, nem baj, már úgyis elrugaszkodott, fenn, az ajtón, és máris egy elegáns földetérés – helyetti placcsanás, de ép bőrrel megúszva...
Közben aztán újra odakeveredett Irón és Cserivirág, így együtt döntöttek úgy, hogy kiszellőztetik a fejüket egy kis sétával. Hármasban kullogott a díszes társaság és méghozzá igen intellektuális módon. Legalábbis ők meg voltak róla győződve, hogy színjózannak tűnnek, és mennyire jól álcázzák a szalonspiccet (bár már az is rejtély, hogy ki előtt próbálták ezt megjátszani). Gidát azonban már nagyon támogatni kellett, így meggyőzően, erőteljesen sugallták neki barátai, hogy talán jobb lenne lepihennie. Ő egy ideig hajthatatlanul pezsegni akart, és magyarázott, de végül beadta a derekát. Az azonban még pityókás állapotában is világos volt, hogy alvás előtt fogat kell mosni. Így a következő szavakkal győzködte hosszasan értetlenkedő barátait: „sokkefe szóköz sokkrém!”
Mivel azok nem vették a lapot, Gidának magának kellett cselekednie. Hetykén kiöntötte sporttáskája tartalmát a szoba padlójára (nini, valami keksz is van benne – jó lesz Bebének!) és pár perc matatás után diadalmasan mutatta fel a célszerszámokat. Hitetlenkedve követték Gidát és egyengették az útját a fürdőszobáig (időközben felcsavarodott egy bogrács láncára, de minek állt oda az a bogrács?!), majd a fürdőszobába érve elegánsan és illendően megsikálta fogazatát. Legalábbis így hitte ő. A valóságban szétfolyatott egy tubus fogkrémet a nagy igyekezetében, hogy a kefére is menjen, majd felsikálta vele a fél arcát (de még a nyakára, a könyökére és a tükörre is jutott belőle) majd elégedetten tért nyugovóra (előzetesen még a csaknem kiürült tubust jól a zsebébe rejtette – nem tudni milyen okból – mindenesetre másnapra meg is kötött a krém egy nagy dudorban összpontosulva.
Másnapra Gida agyacskája olyan szinten volt lesokkolva, hogy egyáltalán fogalma sem volt a történtekről. Azt gondolta, egy nyugis, csendes este volt az előző, ugyanolyan mint bármelyik. Csak mikor már a harmadik osztálytárs kérdezte nagy érdeklődő-sajnálkozó arccal, hogy „Na, és hogy vagy? HOGY SZÓKÖZ VAGY?” – fogott gyanút, majd kezdtek neki derengeni a történések..
A későbbiekben aztán körvonalazódott számára is az este, azzal együtt, ahogy erősödött a fejfájása... Majd - miután térdéről, csuklójáról és nyakáról is levakarta az odaragadt fogkrémet - hamarosan megtette az ilyenkor szokásos logikus és elszánt kijelentést: "Soha többet nem iszok…"
Utolsó kommentek